Főoldal Hírek Újabb mellimplantátum botrány – Cereform

Újabb mellimplantátum botrány – Cereform

CereMED és Dr. Krasznai Zsolt kapcsolata

A Cereform mellimplantátumokkal kapcsolatban kitört riadalom a legnagyobb figyelmet kapott eset a PIP botrány óta. És mint 2010-ben, a francia implantátum gyártó miatt (Poly Implant Prosthesis), most is dr. Krasznai Zsolt köré szegeződött a figyelem, mint “a hazai plasztikai sebészet kiemelkedő alakjára és szóvivőjére”. Ez azonban, kivételesen nem jött jól dr. Krasznai Zsoltnak, aki bizonyíthatóan összeköttetésben van a Cereplast gyártó Cereform nevű implantátumaival – vélhetőleg szerepet játszott a Cereform magyarországi képviseletében.

Működik ugyanis a Ceremed Kft. 2012 augusztusa óta, amit Zsolt felesége és üzleti ügyintézője nevén jegyeztek be. A “Cereform-ügy” kibukása után azonban Bánfi Gábor lett a forgalmazó cég hivatalos képviselője 2014.02.01-től. A Cereplas gyártó implantátumainak hivatalos visszahívása pedig 2014.02.12.-én érkezett. Az exkluzív információira támaszkodva próbált az ügyben érintetlen maradni a dr. Krasznai, csak az a gyanús, hogy ha tényleg nincsen probléma az általa preferált és forgalmazott márkával, akkor miért próbált kibújni az ügy alól, miért nem állt ki a választása mellett!?

A helyzetet még cifrázza, hogy a Morning Show-ban március 13.-án azt mondta, hogy a Cereform nevű cég termékéről van szó (holott ő nagyon is jól tudhatná, hogy Cereplast, hiszen ők forgalmazták a gyártmányukat) és nem minőségi probléma van az ügy mögött, hanem adminisztratív. Ez részben igaz, hiszen a gyár nyilatkozatában az áll, hogy szabályzási (regulatory reasons) okokból rendelik vissza a mellimplantátumokat. De a szabályzás egy ilyen termék esetében általában a minőségre vonatkozik. Egy elmaradt pecsét miatt nem szüntetnek be terméket a piacon.

A szabályzás miatt a Cereplas által használt orvostechnikai eszközöket felfüggesztették egy másik szállító új sterilizációjának érvényesítéséig. Azt, hogy ezt az információt úgy kommunikálják le, hogy “a további, jövőben gyártandó termékek sterilizálásával összefüggő szabályozási ok” miatt hívják vissza a Cereform-t, már csak azt jelenti, hogy a magyar forgalmazók kétségbe vonják az angol nyelvtudásunkat és magukat polírozzák.

“A CEREFORM implantátum visszahívásával kapcsolatos hivatalos EEKH állásfoglalás a következő!

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal ezúton tájékoztatja az érintett orvosokat és felhasználókat, hogy az ANSM francia hatósággal együttműködve a CEREPLAS mellimplantátum gyártó cég visszahívta az alábbi, forgalmazóknál található, de még be nem ültetett termékeket:

• CEREFORM® Round breast implants • CEREFORM® Anatomical breast implants • CEREFORM® Aptima breast implants • CEREFORM® Round prefilled sizers • CEREFORM® Anatomical prefilled sizers • CEREFORM® Aptima prefilled sizers • CEREFORM® Round inflatable sizers • CEREFORM® Anatomical prefilled sizers”

Köztudott, hogy Krasznainál 1 millió forint felett van a mellplasztikai beavatkozás, ő az egyik legdrágább plasztikai sebész. Emellett a médiában legtöbbet szerepet vállaló is! Valamiből meg kell fizetni a Budapest Beauty Center (krasznai.hu) marketingkampányát… Az olcsó francia implantátumok magas áron való értékesítése jókora árrést eredményezett és még jövedelmezőbb volt a cég forgalmazójaként végezni a tevékenységet! Mégis, a Ceremed Kft. nettó árbevétele hivatalosan 0 forint. Rejtélyes.

A minőségnek ára van. De a doktor úrnál ez nem az implantátumokra vonatkozik, mit kiderült.

cereform

Next??? Last generation!!!

2007-2014 között 5000 db Cereform mellimplantátum értékesítés Magyarországon

Összefoglalva: az ügy nem mondható tisztának és további magyarázatokra vár. Ez nem azt jelenti, hogy pánikra lenne ok, hiszen egyelőre nincs bizonyíték a termékek kockázatos mivoltára. Csak abban erősíthet meg minden egyes nőt jobban és jobban, hogy nem mindegy, milyen implantátumra kerül a választás: az orvossal előre egyeztetni kell az implantátum márkáját; utána kell nézni annak múltjáról (hány éve van a piacon, milyen tanúsítvánnyal rendelkezik…). Ha már megszületik az életre szóló döntés a mellnagyobbításra, akkor azt felelősségteljesen válasszuk meg! Mert ez nem az első eset, és valószínűleg nem is az utolsó.

Ez nem egy “Dr. Krasznai Zsolt lejárató kampány”, szeretném újra hangsúlyozni: minden nőnek joga van a legjobbat kapnia, és az információkkal tisztában lennie!

Általános informálás | Független tájékoztatás | Interaktív közösség: ez a mellimplant.hu mottója!

Források:


http://www.plasztika.org.hu/hirek.aspx?cid=32&nid=35811&t=1#35811
http://www.e-cegjegyzek.hu/index.html
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/18-szor-mutottek-a-mellet-a-rossz-szilikon-miatt-2242845
http://www.life.hu/drlife/20120127-dr-krasznai-zsolt-a-pipbotranyrol-ferdit-a-media-felelotlenul-nyilatkoznak.html
http://www.sanfranciscoplasticsurgeryblog.com/tag/breast-implants/
http://www.plasztika.org.hu/docview.aspx?r_id=3435373936
http://www.plasztika.org.hu/hirek.aspx?&nid=35383
http://medicalvision.com.au/for-patients/breast-implants/cereform/

1 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .